felvázolom, hogy miről szeretnék még írni....
Hétfőn kaptam egy 도우미-t (segítséget), hogy gyakoroljam a beszédet. Azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen béna, hogy nekem kell, de később kiderült, hogy mások is kaptak, szóval minden ok :)
Hétfőn óra után találkoztunk, illetve hát értem jött. Mert első órán a tanárnő még azt mondta, hogy majd kedden találkozunk, de aztán mégis aznap jött--- vagy rosszul értettem..? nem........ szerintem tényleg azt mondta, hogy majd kedden :P na mindegy.
Hétfőn jó napom volt hehe :D
Szóval ez a srác, 봉철-nak (BongCheol) hívják, és 1 évvel fiatalabb, nem mondanám túl helyesnek, de nem is olyan nagyon ronda :D De tök kedves. Meghívott ebédelni, és megint valami iszonyú csípőset ettünk. Utána én hívtam meg kávéra. Utána a könyvtárba mentünk, és kikerestünk pár Magyaróról szóló könyvet. Közben mm hát igen, próbáltunk beszélgetni. Remélem nem unta halálra magát, mert egy kissé nehezen tudtam összeszedni magam (megkérdeztem, azt mondta nem unatkozik, de persze lehet, h csak füllentett :P) Látta a Szomorú vasárnap c. magyar filmet :D és arról beszélgettünk még egy kicsit, meg mindenféle dolgokról... már nem emlékszem pontosan. Valami külkereskedelemmel kapcsolatos dolgot tanul itt, és már korábban is segített külföldieknek koreaiul beszélgetni.. hehe.
És megbeszéltük, hogy ma este elmegyünk inni xp
Hm.. emiatt lógtam a délutáni óráról... mert fél 1kor találkoztunk, és valahogy elsőre nem akartam mondani, hogy most nem érek rá... :P amúgy is csak filmet néztünk, be tudom pótolni. Remélem ma már jobban megy majd a beszélgetés!
Éppen a román csajra várok, de mm nem jön... lehet, hogy rossz épületben vagyok...?!
Na mindegy. Ezután összefutottam Brandyékkel (a koreai lányok, akikkel pénteken a barátosesten találkoztam), és elmentünk kávézni :D és még megismertem 2 másik barátnőjüket is, és majd együtt elmegyünk az egyiknek a barátjának a koncertjére :) És jövő pénteken pedig Insadongba megyünk, ami egy ilyen bevásárlókerületszerűség. Mint a Váci utca, csak nagyobb... Ha van valami kívánság, hogy mit hozzak emlékbe, most tessék szólni :)))
Délután pedig egy csapat hongkongi lánnyal mentem koreait vacsizni :DDDDD Tök jó volt a hétfő! Csak az volt a rossz benne, hogy aztán a házit hajnali 2kor fejeztem be xp
Kedden pedig színházba mentünk, majd megpróbálok arról is írni, és ma pedig lesz az a bizonyos Ki mit tud, amire végül nem íratkoztam fel :P de kivi vagyok, milyen lesz.... remélem holnap tudok majd írni a saját gépemen, feltennék még pár képet :)
utánanézek a román csajnak.
pápááá
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Pedig megmutathattad volna, hogy tudsz énekelni!... Mi megkóstolnánk a soju-t! :)
VálaszTörlésPuszi: A.
mm majd kicsempeszek egy uveggel akkor :D vagy veszek egyet a vammentesben...?
VálaszTörlésMiért adnak a koreaiak angol neveket maguknak?
VálaszTörlésazért, hogy a külföldiek ki tudják mondani :P egyszerű.
VálaszTörlésTökjó, hogy nektek ilyen jó kis közösségszervező programjaitok vannak:)) előbb az a bútorkészítés, és ez beszélgetősegítség is tökjó ötlet. Igazán nem mondhatod, hogy nincsenek megszervezve! Sokkal többet foglalkoznak veletek, meg a jólétetekkel szerintem, mint más ösztöndíjakon :p (legalábbis Bogi Moszkváról soha nem mesélt ilyen jókat..)
VálaszTörlésÉs mifélét néztek meg a színházban?:]
Meg feltétlen mesélj a kimittudról is. Még kicsit füstölgök azért, hogy miért nem jelentkeztél :p
És az is olyan, de olyan jó dolog lehet, hogy ennyi barátot szereztél.
Igen, igen, valami szép népdallal terjeszthetted volna a magyar kultúrát :P
VálaszTörlésTényleg tök jó programjaitok vannak :)Az a bútorosdi vicces lehetett :D
Vera, van ott egyáltalán olyan kaja, ami nem csíp? Mert mindig hozzáteszed, hogy ettünk vm csípőset. szerintem egyszerűbb volna azt kiemelni, ha vm nem csípőset ettél :P
Egyébként, ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezhetem, mennyi ösztöndíjat kaptál?
Ja, és mi/ki az a ToUMi?
VálaszTörlésodaig ok, hogy csinalnak baratkozoestet, tehetsegkutatot, es mindenki kap toumi-t (seitseg.. toum=segitseg), de hogy olyan csoportba tesznek, ami mar egy honapja tanulja a konyvet, es hogy kipaterolnak az utolso orarol, valamint hogy nincs net a koliszobamban (amikor azt allitottak, hogy de), ... #$^$^@#$#$^. ㅋㅋㅋ
VálaszTörlésnem kaptam osztondijat, az atlagom 4,49 lett, vagy ilyesmi
vannak nem csipos kajak is, csak mindig megkerem, hogy fvalasszanak nekem valami finomat, megkerdezik, a csipos okes-e, en meg ravagom, hogy igen :`D
Jajj, Vera nem az eltés ösztöndíjra gondoltam! Erre a nyári egyetemes ösztöndíjra, nem kaptál valami pénzt? Amiből mondjuk a 230000 wonos szótárat vetted.
VálaszTörlésaz egyébként tényleg nem szép, hogy már egy meglévő csoporthoz csaptak hozzá.
ja...
VálaszTörlésnem, nem kaptam itt sem osztondijat. csak annyi, h csak a kajat meg a repjegyet kell megvenni.
Hm. De a közlekedésért is fizetsz, nem? Az nem drága? Azért akkor ez neked egész sok pénzedbe van... Na jó, hát gondolom még így is megéri :P :D
VálaszTörléskaptam segitseget anyutol, aputol.. nem mind az en penzem T_T
VálaszTörlés